Korábbi blogposztjainkban (itt, itt és itt) foglalkoztunk már azzal, hogy a BinX számlanyitás lehetősége miért is akkora dobás a Számlázz.hu felhasználói körében, és persze a teljes hazai vállalkozói szektor számára is. Most pedig megérkezett, amit leginkább vártatok a BinX piacra lépésre óta: itt a számlátokhoz tartozó prémium Mastercard kártya, amit ráadásul különleges Számlázz.hu kivitelben rendelhettek meg. Ja, és van olyan tulajdonsága, ami még a külsejénél is izgalmasabb!

Extra külcsín, szuper belbecs: itt a prémium kártya, amivel biztosan kitűnsz

Október elejétől a Számlázz.hu és az első hazai kkv fókuszú neobank a Mastercard támogatásával bocsátja rendelkezésetekre a minden szempontból különleges prémium kártyákat. Lássuk hát, miért érdemes a napi vállalkozói ügymenethez megrendelnetek!

Adószám a kártyán!

Ez a kedvenc megoldásunk, ami szerintünk neked is a kedvenced lesz a kártyával kapcsolatban. Vége az adószámod keresgélésének! Vége a kasszánál kotorászásnak! Vége az otthon felejtett cetliknek! Adószámodat egyszerűen rányomtatjuk a kártyádra.

Kedvező díjszabás

Ezeket a kártyákat a piaci szokásoktól eltérő módon rendkívül kedvezően és havidíj alapú árazással használhatod, miközben a Mastercard ikonikus prémium előnyeit is élvezheted. Nem évente zúdul rád egy követhetetlen kártyás kiadás, hanem kiszámíthatóan tervezhetsz a kártyáddal, úgy, hogy az összesített éves díj is lényegesen alacsonyabb a piacon megszokottakhoz képest. Egyébként év végéig ez a rendkívül kedvező havidíj pontosan 0 Ft. 

Ráadásul Számlázz.hu #profi szolgáltatáscsomagban ez így is marad, azaz a kártya havidíja jövőre is garantáltan 0 Ft! Ezért ha még nem tetted, válts most #profi csomagra, hogy a legnagyobb tudású csomagunk minden előnyét ki tudd használni év közben, amellett, hogy hosszú időre biztosítod prémium kártyád ingyenességét! Sőt, ha #profi vagy, elérhetővé válik számodra az egyik leghasznosabb BinX-megoldás, az automatizált számlakifizetés, melynek lényege, hogy Számlázz.hu fiókodból betöltjük bejövő, fizetendő átutalásos számláidat BinX fiókodba, és ezekhez automatikusan előkészítjük az átutalási megbízásokat. Ezen felül természetesen az összes autokassza-szolgáltatás is rendelkezésedre áll ebben a csomagban.  

Külsőre megnyerő, szolgáltatások terén prémium

Neked a Számlázz.hu felhasználójaként a Számlázz.hu Premium kártyáját ajánljuk, de ha egyelőre csak BinX számlád lenne, a BinX Business Premium kártyára is érdemes vetned egy pillantást. Mindkét kártya prémium szolgáltatásokat nyújt a Mastercard jóvoltából, így járnak mellé az olyan exkluzív kényelmi szolgáltatások, mint pl. szabad bejárás a reptéri váróba, vagy a FinalPrice szolgáltatás, ami segítségével kedvezményesen tudtok üzleti utakat szervezni. További prémium előnyökről a Mastercard oldalán olvass!

Mit mond Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője a mostantól igényelhető kártyákról?

“A kártyabevezetéssel bezárult a kör: a teljes order to cash (O2C, azaz a rendeléstől a bevételig) üzleti adminisztrációs folyamatot lefedi immár a Számlázz.hu az integrált megoldásaival. A BinX és a Számlázz.hu tökéletes párost alkot. Célunk az, hogy a kkv-k és nagyvállalatok digitális eszköztárát teljessé tegyük, és ezzel olyan lehetőségeket adjunk a vállalkozók kezébe, amelyekkel az adminisztráció helyett az igazán fontos dolgokra, az üzletre és az ügyfeleikre tudnak koncentrálni.”

Részletesen is érdekel, hogy hogyan automatizálhatod velünk a pénzügyeidet? Kattints blogposztunkra, mutatjuk! További részleteket a BinX-ről, a kártyáról, és a használatáról pedig itt találsz.