Történetünk és legfontosabb mérföldköveink
2021.10.01.
Mindhárom kategóriában MagyarBrands díjas a Számlázz.hu
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.12.21. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A MagyarBrands program tizenkét éve díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket, Kiváló Fogyasztói Márka, Kiváló Üzleti Márka és Innovatív Márka kategóriában. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a díj aktív segítség a fogyasztók számára: hiszen a kiválóság megtestesítőjeként a vásárlói döntések egyik meghatározó iránytűje.” – fogalmazza meg a program célját a MagyarBrands szakértői bizottsága. A nyertesek kiválasztásakor a zsűri többek között olyan szempontokat értékel, mint az ismertség, kedveltség, társadalmi hasznosság vagy az innovativitás. Ha egy termék vagy szolgáltatás MagyarBrands díjat kap, az nagy érdem, főleg, ha mindhárom kategóriában díjazott, hiszen nagyon kevés vállalkozás mondhatja ezt el magáról. Büszkék vagyunk és nagyon örülünk ennek az elismerésnek.
2021.09.23.
Hello QUiCK! Jó, hogy velünk vagy!
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.12.11. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A Számlázz.hu ma már nem csak egy online számlázó, hanem egy olyan digitális eszköz, amivel egyebek mellett számlát is lehet kibocsátani. Ezen kívül még számtalan funkciója és szolgáltatása van, melyekből több is a Számlázz.hu köré épülő ökoszisztémában, a Számlázz.hu PARKban érhető el.
A QUiCK a legújabb, Számlázz.hu-val szoros integrációban működő rendszer, ahova a Számlázz.hu vezérlőpultjából egy kattintással át lehet lépni. De hogy mi is az a QUiCK? Egy online pénzügyi nyilvántartó alkalmazás kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók igényeire szabva. Könnyen kezelhető, átlátható, és használatával a vállalkozó folyamatosan, élő- és folyó adatok mentén, gyakorlatilag azonnal látja pénzügyi viszonyait. Mi nagyon szeretjük, reméljük, hogy ti is örömmel fogadjátok!
2021.08.31.
500.000 regisztrált vállalkozás
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.12.11. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Ugyanabban a hónapban, amikor a 16. születésnapját ünnepelte a Számlázz.hu, egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Este 7 óra körül regisztrált az 500 000. vállalkozás! Ha ma mind a félmillió ügyfelünk egymás mellé állna oldalra felemelt karral, a sor Rómáig érne, a rendszerben eddig kiállított számlák pedig kinyomtatva bőven körbeérnének a Földön az egyenlítő mentén. Mi úgy tekintünk magunkra, a Számlázz.hu munkatársaira és Felhasználóinkra, hogy egy csapat, egy közösség vagyunk. És a cél: „A végtelenbe, és tovább…”
2021.06.30.
Új irodába költöztünk
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.12.21. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Az elmúlt 3-4 évben a Számlázz.hu munkatársainak száma megduplázódott. Habár imádtuk az irodánkat, nem hunyhattunk szemet afelett, hogy az új kollégák már csak a régiek ölébe tudtak ülni, ha éppen nem otthonról, hanem az irodában szerettek volna dolgozni. A világért sem hagytuk volna el a Graphisoft Parkot, így a szomszédos épület földszinti irodáját vettük birtokba (persze alapos átalakítás és dekorálás után). A felújítás eredménye: gyönyörű, tágas, világos terek, városi dzsungel hangulat, ahol nemhogy elegendő szék jut a kollégáknak, de még mindenki válogathat a konyha, kávézó és pihenő sarkok ülőalkalmatosságai között is. 🙂 Igazi paradicsom, ahová jó érzés bejárni, ahol jó együtt lenni.
2021.03.01.
Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban 1. helyezés
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.12.11. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
2020-ban több mint 260 000 új vállalkozás csatlakozott a Számlázz.hu-hoz, melyre az ügyfélszolgálat időben és hatékonyan reagált. A csapat létszámát növeltük, az ügyfélkiszolgálás technikai hátterét pedig fejlesztettük, illetve a folyamatok nagy részét automatizáltuk. Így gyorsult az ügyfélkiszolgálás és nőtt az ügyfélelégedettség is. Az eredményes munkát a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban 1. helyezése is visszaigazolta (a megmérettetésen objektíven mérik az egyes vállalatok ügyfél-kiszolgálási színvonalát).
2021.01.15.
Elsők között álltunk át a NAV 3.0-ra
Mi már a NAV Online Számlázás 3.0. verzióját használjuk, ami egy hatalmas lépés az adatszolgáltatás történetében, hiszen az adóhatósághoz ezentúl szinte minden számlát beküldünk, azt is, amelyet magánszemélyek felé állítottak ki. Az adóhatóság 2021. január 4-i határidővel verziófrissítést írt elő a számlázóprogramoknak, aminek türelmi ideje ugyan 2021. március 31., azonban mi szeretjük idejében elkészíteni a házi feladatunkat, ezért mi már január 15-én átálltunk. Így felhasználóink továbbra is hátradőlhetnek, mert mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelő számlázót használhatnak, 100%-ig NAV-állóan.
2020.12.08.
Megnyílt a Számlázz.hu PARK
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.01.28. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A Számlázz.hu PARK független vállalkozói közösség 2020 év végén jött létre, azzal a céllal, hogy alapítók (Számlázz.hu, SMARTBooks, Innonest, Riport Applications) által kínált digitális ökoszisztéma minél több hazai vállalkozás üzleti sikeréhez járulhasson hozzá. A weboldalon található blogon és Facebook csoportunkban a szakértőink olyan digitális eszközöket, okos üzleti automatizmusokat, trendeket, lehetőségeket, alkalmazásokat mutatnak, melyek cégmérettől függetlenül minden vállalkozó és érdeklődő számára hasznos és érdekes lehet.
2020.11.26.
400 000 regisztrált vállalkozás
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.01.28. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Őrületes tempóban növekszik a Számlázz.hu-t használó vállalkozások tábora, amiért nem lehetünk eléggé hálásak. Köszönjük, hogy ennyien bizalmat szavaztatok nekünk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy felhasználóink minél elégedettebbek legyenek, és okos automatizmusainkkal minél több terhet levegyünk a vállukról.
15. születésnapunk alkalmából egy nem mindennapi videósorozat keretében, Kiss Ádám humorista főszereplésével ismerkedett meg 3 karakter az online számlázással; Joli néni, a piacozás nagymamája, Magic Irén, a mindentlátó jósnő, és Nemes Titusz, a kéziszámlatömböt eldobó könyvelő. A 400 000 regisztrált vállalkozás láttán Titusz is táncra perdült, érdemes megnézni a videót 🙂
MINDEN számlád a Számlázz.hu-ban: kibővült a Számlaverzum!
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.01.28. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
2017. novemberében alkottunk egy új szót, a Számlaverzumot, és ezzel együtt bevezettük bejövő számlák szolgáltatásunkat, melyben a Számlázz.hu-s felhasználók egymás közt kiállított számláikat azonnal és automatikusan látják.
Szinte napra pontosan 3 évre rá, hatalmas mérföldkőként kibővült a Számlaverzum: a NAV számlaszinkron keretében most már MINDEN számla megtalálható a számlázási fiókban. Ezzel egy számlatárként is használható a Számlázz.hu, hiszen az összes számlát látod, amiről adat érkezett a NAV-hoz. Ezt nem csak Te, hanem a könyvelőd is szeretni fogja!
A Számlaverzum #profi csomagban érhető el, használatához semmit nem kell tenned, csak kapcsold be a szolgáltatást.
2020.09.14.
Elindult az Innonest
Sokan kérdeztétek, végre itt a megoldás! Megérkezett az Innonest, ahol a raktár- és készletkezeléstől kezdve, az ügyvitelen át, a munkaórák- és feladatok kezeléséig mindent egyetlen felületen használhatsz! Mindez tökéletesen integrálva a Számlázz.hu-val. Nézd meg a rengeteg funkciót, amihez nem kell nagyvállalatnak lenni, hogy elérhető legyen számodra…
2020.06.30.
300 000 regisztrált vállalkozás
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.09.08. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A NAV adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztése előtti utolsó napon megérkezett hozzánk a 300 000. vállalkozás is, ezzel megkoronázva ezt a kiemelt és pörgős időszakot az életünkben. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2020 júniusában közel 100 ezer vállalkozással gyarapszik a Számlázz.hu-sok tábora, köszönjük, hogy ennyien velünk vagytok!
2020.05.11.
200 000 regisztrált vállalkozás
A járványidőszak ellenére a Számlázz.hu rendszerében regisztrált vállalkozások száma elérte a 200 ezret. Tizenötödik évünkbe érve nagy öröm számunkra, hogy már ennyien vagytok velünk. Az ünneplést veletek is szerettük volna megosztani, ezért #profi csomagot adunk ajándékba minden alapítványnak és nonprofit szervezetnek.
2020.02.18.
A hazai online számlázók közül elsőként kaptunk AISP engedélyt
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2024.12.19. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A nyílt bankolás hazai elindulását követően az első AISP engedéllyel rendelkező magyar online számlázóként kiterjesztettük az autokassza szolgáltatást. Újabb sokezer vállalkozás részére vált elérhetővé a bankszámlára érkező utalások összepárosítása a kiállított Számlázz.hu számlákkal.
2020.01.08.
Elindult a SMARTBooks
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.02.12. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Az új online könyvelőprogram bárhonnan és bármikor elérhető, növeli a könyvelői munka hatékonyságát és töredékére csökkenti a papírmunkát. A Számlázz.hu integráció és a többi automatizmus segít abban, hogy a könyvelők még jobban kihasználhassák a fenntartható digitális ökoszisztéma előnyeit és sikeresen leküzdjék a könyvelői papírdzsungelt.
2019.11.05.
Ismét Szerethető Munkahely lettünk!
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.02.08. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Örömhír a borongós ’19-es őszben: újra Szerethető Munkahely díjat kaptunk. A Dreamjo.bs Szerethető Munkahelyek szavazásán a TOP 100 szerethető KKV egyike lettünk. Köszönjük mindenkinek, aki szavazatával 2019-ben is megtisztelt minket, valóban nagyon szeretünk itt dolgozni 🙂
2019.10.02.
150 000 Számlázz.hu-felhasználó
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.02.08. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Regisztrált felhasználóink száma elérte a 150 ezret. Dolgos volt a legutóbbi két év, hiszen 2017 októbere óta 100 ezer új felhasználó szavazott bizalmat nekünk. Nem is kaphattunk volna szebb ajándékot a Számlázz.hu 14. születésnapjára.
2019.03.28.
1000 fát ültettünk Fóton
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.07.24. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
2016 óta ültetünk fákat, az akciókra a számlák postázásának díjából különítünk el. 2019-ben már 1000 fát ültettünk, a csapat, ügyfeleink, és persze az Erdőmentők részvételével. Jövőre még több fával folytatjuk! Képriportunkat az ültetésről erre találod.
2019.01.16.
Elindult az autokata
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.07.16. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
21. századi vállalkozóknak és könyvelőiknek hoztuk létre az autokatát: mert mi lenne, ha minden adózási teendőt egy okos és automatizált rendszer végezhetne helyettük? Minden további kérdés és válasz az autokatáról itt!
2018.10.11.
Skandináv befektetővel lép szintet a Számlázz.hu
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.07.16. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Kezdetektől a legfontosabb célunk minél több innovációt adni felhasználóink kezébe. Ebben a vízióban osztozik a Visma is, amely nemzetközi tudását és tapasztalatát adja a jövőbeli fejlesztéseinkhez. A norvég központú Visma Csoport a skandináv régió vezető szolgáltatója az üzleti szoftverek és e-kereskedelmi informatikai fejlesztések területén. 2018 októberében 50%-os tulajdonostársként csatlakozott a Számlázz.hu-hoz. Olvasd el sajtóközleményünket!
100 000 Számlázz.hu-felhasználó
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.06.14. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
3 alapító, 13 év, 100 000 felhasználó – ez a Számlázz.hu története számokban. Kicsivel a 13. szülinapunk után megérkezett a százezredik felhasználó, amire nemcsak büszkék vagyunk, hanem nagyon hálásak is minden egyes vállalkozónak, aki bizalmat szavazott nekünk. Köszönjük! Az alapítókkal készült videónkat itt nézd meg!
2018.07.01.
NAV-álló számlázó – 2018-ban is
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2024.12.19. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Több éve készült rá az adóhatóság és a magyar vállalkozói szféra, nálunk szinte “csak egy új funkció”. A NAV online adatszolgáltatási kötelezettségnek való megfelelés azért sok munkát jelentett nekünk is, emellett csaknem 20 ezer új felhasználó csatlakozását két röpke hónap leforgása alatt. Olvasd el az elmúlt évek egyik legérdekesebb fejlesztési folyamatához kapcsolódó posztjainkat!
2017.11.17.
Megérkezett a Számlázz.hu 3.0
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.06.14. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
Első korszakunk az online számlázási piac megteremtéséről szólt, második pedig arról az 50 000 vállalkozóról, akik értik, miért is érdemes eldobni a kéziszámlatömböt. Harmadik éránkban megérkezett a digitális pénzügyi asszisztencia: okos automatizmusok, és az általuk nyerhető versenyelőny világa. Íme az új időszámítás új szolgáltatásai és díjcsomagjai!
Szerethető munkahely vagyunk!
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.06.14. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A Szerethető Munkahely Díj 2017. novemberi szavazása alapján 107 “álommunkahely” van ma Magyarországon – köztük mi is! A DreamJo.bs állásportál versenyén többszáz cégből a közel 600 fős önkéntes zsűri majdnem 3000 leadott szavazata alapján a Számlázz.hu is elnyerte a Szerethető Munkahely címet.
2017.10.09.
50 000 Számlázz.hu-user
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.06.14. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
2017. október 9-én 19:48-kor „váratlanul” megérkezett rendszerünkbe az ötvenezredik regisztrált felhasználó. Ez azt jelenti, hogy már félszázezer valóban innovatív és tudatos vállalkozás működik Magyarországon, akik profi rendszereket keresnek a pénzügyi-adminisztrációs folyamataikhoz – és még a praktikumon túl is nyitottak a fejlődésre. Örülünk, hogy mind velünk vagytok! 🙂 Nézzétek meg a Köszönjük-videónkat itt!
2017.01.11.
Elindult az autokassza
Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.03.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!
A díjmentesen elérhető pénzügyi technológiai megoldás hazánkban elsőként kínál lehetőséget a számlakibocsátó fiók és bankszámla szinkronizálására. Innovációnk jelenleg a MagNet Bank vállalati ügyfelei számára érhető el, melynek használatával a vállalkozók akár napi négy órányi adminisztrációt is megtakaríthatnak. Érdekel az autokassza!